A jövő új elmélete: a metaelmélet

A posztmodern korszak sokszor joggal kérdőjelezte meg a Nagy Elméleteket, miközben az új típusú nagy és átfogó elméletek hiánya nyomasztóan akadályozza az elméleti és gyakorlati kutatásokat. Ezért a tudományfejlődés jelenlegi korszakában az egyesített elméletek születése várható. A tudástársadalom korának tudománya különben is transzdiszciplináris gondolkodás, miközben egyelőre a tudományágakon belül sem ment végbe az integrált elméletek létrehozása.
A metaelméletet ígérő tudományos és poszt-tudományos kutatások számának gyors növekedése azonban elindult: tudományelméletek, rendszerelméleti teóriák, mindenség elméletek, egyesített természettudományi koncepciók, kvantumfilozófiák, vallás-összehasonlítások, ismeretelméleti kutatások, tudatkutatások, tudományt és vallást egyesítő felfogások, stb.
A metaelméletnek nincs és nem is lehet hivatalos definíciója. Az egyesített tudással azonban láthatóan lényegileg új és alapjaiban más tudás (és valóság) ismerhető meg. Ez műfaja szerint lehet ugyan új filozófia, új tudomány, új valláselmélet, új gondolkodás, új paradigma, s együtt pedig tényleges metaelmélet vagy/és metafilozófia, ami ideális esetben egyszerre filozófia, tudomány, valláselmélet, művészet. A szintézis egyszerre előfeltétel a metaelmélethez, s egyben következmény is, amely egyúttal a résztudásokat is alapjaiban újragondolásra kényszeríti.
A Stratégiakutató Intézet metaelméleti kutatócsoportja másfél-két ezelőtt alakult meg, és első feladatának azt tartotta, hogy a programadó közös metaelméleti-metafilozófiai kötetet megírja és összeállítsa. A szerzők abban gondolkodtak, hogy a könyv minden tanulmányának együtt kell felmutatnia a lehetséges metaelméletet, és egyben a metaelmélet eltérő alternatíváit.
Az euroatlanti tudományban ma párhuzamosan létezik a normál tudomány, a poszt-normál tudomány és a poszt-tudomány. Könyvünk szerzői közül van olyan, aki nem szívesen hagyja el a normál tudomány talaját. Van, aki viszont a poszt-normál tudományban érzi magát otthonosnak, s van olyan kutató is, aki legszívesebben tagadná a poszt-tudomány alternatíváját, míg mások a metaelmélethez szükséges tudás-összekapcsolást minden irányból igyekeznek elvégezni.
A szerzők kivétel nélkül transzdiszciplináris gondolkodást képviselnek. Néhányan a természettudományok felől érkeztek, s többen természetesen a bölcsészettudományokból indultak el. Az egyik szerző olyan megismeréstudományt művel, amely kevés szellemi irányba zárja le a kapukat, ugyanakkor másik kutató pedig a tudományok és a teológiai gondolkodások közötti átjárókat szélesíti. A kötetben van olyan szellemi ember, aki tradicionális gondolkodónak tekinthető, s van olyan, aki a tradíciókat szinte nem is tartja fontosnak. Néhány elme posztmodern szerzőnek minősíthető, míg több tudós szükségképpen túllép a poszt-posztmodern határán is. Talán mindnyájan közösek abban, hogy magas elméleti igényességet képviselnek, s az egymás közötti dialógust elemi kötelességnek és lehetőségnek tartják.
Magyarország most a nemzetközi metaelméleti kutatások élbolyába lépett. Amikor Enrico Fermi fizikust (akiről a híres Fermi paradoxont keresztelték el) megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, állítólag azt válaszolta, hogy már itt vannak, s magyaroknak nevezik őket. Könnyen elképzelhető, hogy ez a könyv - miután rövidesen megjelenik angolul is - erősítheti ezt a különös feltételezést.

A Metaelmélet, metafilozófia c. könyv megrendelhető e-mailben a Stratégiakutató Intézetnél: adam.hamori@metaelmelet.hu